Szóval jött a másnap. Őrlődtem... és tudtam azt, hogy valamit csinálnom kell, mert ez így nem mehet tovább, valamit tennem kell, lépnem kell még egy lépést, hogy az életem végre egyenesbe jöjjön. 

Hát elhatároztam, hogy elkezdem az életem minden egyes elvarratlan szálát elvarrni. 

Ismét megtettem azt, amit úgy gondoltam, hogy talán soha nem fogok megtenni. Szakítottam a barátommal. Nem volt tőlem a legszebb dolog, de sms-ben tettem meg ezt a dolgot.  2013. szeptember 19-én kimondtuk, hogy vége. Nem igazán ellenkezett, Ő is nagyon jól tudta, hogy ennek a kapcsolatnak már semmi értelme sincs. 

 

Meg volt beszélve a barátnőmmel, hogy este 9-kor elmegyünk futni. Én ültem az iskolapadban és csak őrlődtem, persze fülig mosoly voltam - hát milyen is lettem volna, éltek bennem az előző nap emlékei - . Hát elhatároztam, hogy a tegnap estét, ha folytatni szeretném, akkor lépnem kell. Hisz kijelentette, hogy ha találkozni szeretnék, akkor én keressem. 

 

Így hát... "Este 9-kor elvileg mennék futni ,de ha ráérsz, akkor inkább Veled egy hasonló estét, mint tegnap. Hm?" 2013. szeptember 19. 16:07

Nem fog írni, gondoltam. Neki ennyi bőven elég volt. Biztos elég volt neki, biztos nem fog írni. Kínos percek teltek el. Zzz-Zz. "Ok, 9-kor futunk a bolt elől!" 2013. szeptember 19. 16:23

 

Boldogság, mosolygás. Mentem órára, aznap enni persze nem tudtam semmit, már nagyon rosszul voltam. Álmos voltam, rosszul volt a gyomrom... De azért hazajöttem, gyorsan megzuhanyoztam és elmentem. 21:00-kor léptem ki a kapun, gondoltam bele kell húznom, mielőtt megsértődik, hogy megint kések. 

Időben ott voltam megint, ÉN ott voltam, de Ő nem. Egyszercsak jött. Kinyitottam az ajtót: "Te nem tudsz soha pontos lenni? :D " - "Itt vagyok, nem?!" 

Ivott kólát, megkínált engem is, majd elindultunk. Fura volt. Nem volt teljesen olyan, mint előtte este. Rosszul kezdtem magam érezni. Kicsit megsimogatott, de már nem volt annyira beindulva, mint előtte este. Gondolom már nem voltam neki "új", már ismerte a "vonalaim"... Elindultunk a kocsival. Mondtam neki, hogy szakítottam a barátommal délután. Ő rámnézett és: "egyetlen este után?" nem... nem miattad szakítottam, ennek így kellett lennie. Nem mondott semmit.

Kimentünk a termálhoz ismét. Beállt és rágyújtott. Én megpusziltam ő visszapuszilt, ennyi. Nem működött az öngyújtója. Odaadta, de esélytelen volt. Megfogta és kivágta az ablakon, majd mondta, hogy szóljak a barátnőmnek, hogy keressék meg, itthagyja nekik, rajta van a kocsijuk... Iszonyat alpári volt, de próbáltam nem felvenni a dolgot. 

 

Majd megkéredzte, hogy 

- Szóval szakítottatok Gabikával?

- Így van...

- Hát Te tudod mucikám, hogy mi jó neked... de nem szeretném, hogy most meg két szék között a földre essél...

Tudtam, hogy ma valahogy keményebb dolgok jönnek, mint előtte este voltak. Visszakérdeztem, pedig tudtam, hogy mire értette, de Tőle szerettem volna hallani... Ő azt mondta, hogy magára érti... Én fura képpel ránéztem, és azt mondta, hogy "nem fogunk kézenfogva kirakatokat nézegetni"... persze, nagyon fájt ez a mondat, de tisztában voltam vele és valójában én sem akartam ennél többet, mint ami "kialakulóban" volt köztünk. Majd folytatta, hogy tényleg nekem kell tudnom, hogy miként cselekszem az életben, de tényleg nem akar engem bántani. Teljesen rendben volt a dolog. 

Megcsókoltuk egymást, és csak nézett, meglepődve, konkrétan ezt kérezte: "mi a fasz van veled?" Mosolyogtam, és nem mondtam semmit, csak csókoltam, csókoltam és csókoltam... és az előtte napi dolgok, hogy végre valami nem olyan, mint az álmaimban, azok hirtelen köddé váltak, mert ugyanúgy csókolt, mint ahogy  én azt az álmamban elképzeltem... Már megint a terv szerint haladt minden, kicsit, kicsit-nagyon megrémített ismét ez a dolog. Hagytam... minden egyes csók után rázta a fejét és nem értette, hogy mi lett velem. Azt szajkózta meglepetten, hogy "asztapicsa", "mi van veled?" ... Majd jött azzal, hogy "mi lett veled? tegnap még itt könyörögtettél, most meg..."  én csak mosolyogtam és csókoltam.. és jött azzal, hogy válaszoljak.. és mondtam, hogy semmi, csak tegnap még volt barátom, ma már nincs, ennyi az egész... és elkezdett nevetni... láttam rajta, és persze mutatta is azt, hogy mennyire oda van, hogy mennyire nem bír már magával... láttam rajta, hogy kellek... hogy tényleg akar... kérdezte, hogy mikor látogatom meg náluk... és csak néztem... hogy miért akar ő engem hazavinni... "vagy én menjek hozzátok?" és mondtam neki, hogy az talán nem a legjobb ötlet... abból nem lenne köszönet... "hát ha majd egyedül leszel" - válaszolta... mondtam neki, hogy olyan nem lesz... erre mondta, hogy akkor megyek én hozzájuk.. és igazából a semmiből kezdte el mesélni nekem, hogy beteg az anyukája, hogy le kellett venni a tüdejének egy részét, vmi lebenyt, igazából nem teljesen értettem, de a lényeg az volt, hogy beteg, és folyton a kórházba rohangál hozzá... sajnáltam és nem tudtam mit mondani, inkább megöleltem... 

Nagyon sokat csókolóztunk... simogatott, ölelgetett, puszilgatott.... és én is őt... iszonyú módon éreztem jól magam... levetettem vele a kabátját, egyszerűen az volt bennem, hogy mi van, ha ez az utolsó nap?! Ha már csak ma adja meg a lehetőséget arra, hogy vele legyek? Muszáj, hogy az a kéz, ami engem mindig is megbabonázott, most ruha nélkül érjen hozzám, érezni akarom, meg akarom szorítani, magamhoz akarom ölelni... alpárian viselkedett, alpárian beszélt, valószínű amiatt, mert be volt állva, ami lerítt róla... de mégis valahogy olyannyira kedves volt velem, hogy nem hittem el....

22:04-kor ránézett az órára, és mondta, hogy őt 10kor várják.... mondom vártak... igen, vártak-válaszolta.. még egy gyors csókcsata, és elindultunk gyors sebességgel... vezetés közben végig csókolgattam a nyakát, és folyton szajkózta, hogy "mi van veled??" "a faszom ki van veled" "utálom, hogy ilyenkor kell elmennem, amikor ilyen jó"

Mikor hazahozott, mondta, hogy majd én hívjam, és akkor találkozunk.. és még megfogta a fenekem... eljöttem.....

Hazajöttem és nem akartam elhinni, hogy mi van ... egyszerűen minden úgy zajlott, hogy a "terv"-ben volt... a mai napon is azt mondom, hogy ami épp ma van, az mind a terv része... de ne haladjunk ennyit előre... szóval hazajöttem, lefeküdtem aludni, persze nem tudtam, egyszerűen éreztem a csókját a számon, az illatát az arcomon, a kezemen...